Nemzetközi terméktapasztalatok

Magyar terméktapasztalatokat itt találsz.

Így működik a FGXpress PowerStrips tapasz (Magyar felirattal)

3

Európai tapasztalatok

Elfriede W., Glauchau Németország

Ízületi gyulladás

Évek óta szenvedek súlyos ízületi gyulladásban mindkét kezemben. A kezemet már nem tudom teljesen összezárni.20 éve fáj a lábam is, mely extrém alvási problémákhoz vezetett. Eddig nem volt semmilyen orvosi diagnózis lehetséges és krónikusnak minősítettek. Egy éve szedem a “Valoron50” fájdalomcsillapítót.

A kezelés nem volt sikeres. A PowerStripet 2014. január 5-én kaptam, ekkor egy fél PowerStripet tettem a a jobb csuklómra. Nem volt nyoma melegségnek vagy bizsergésnek, de a kezemet közel egy óra múlva teljesen össze tudtam zárni!
A kezelőorvos nem tudta megmagyarázni ezt és elkérték a termékre vonatkozó információkat. Január 12-e óta a PowerStripet csak az alsó lábszáron használom (a csukló tünetmentes). Egy ideje el tudtam hagyni a fájdalomcsillapítókat és jelentős mértékben csökkent az alvás közbeni fájdalom.

 

Friedhelm B. (Németország)

Fájdalomcsillapítás

Több éven át intenzíven sportoltam. Az 1970-es évek közepétől folyamatos fájdalmaim vannak a jobb vállamban. Két operáció (2008-ban és 2012-ben) sem tudta jelentősen csökkenteni fájdalmaimat. Most egy PowerStripet ragasztok a vállamra és már néhány percen belül fájdalommentes vagyok.

Több mint harminc éven át majdnem mindennap 5 kilométert futottam. Gyakran 15 vagy 20 kilométert is. Ennek eredményeképpen folyamatosan fájnak a térdeim. Most már csak fél PowerStripet ragasztok a térdemre, a másik felét a térdem alá helyezem fel.

Most már fájdalmak nélkül tudok órákon át mountenbikeon biciklizni az erdőn át és a Power-Spinning közben hetente kétszer szintén fájdalommentesen tudok teljes erőbedobással tekerni.

Kár, hogy ez a csodás tapasz nem volt elérhető már sokkal korábban is. Sok fájdalmat megspórolhattam volna magamnak.

 

Charlotte S. (Németország)

Állóképesség növelés

Amikor megismerkedtem a PowerStrippel már nyolc hónapja alkalmaztam más termékeket, melyeknek segítségével elég jól kordában tudtam tartani a majd’ napi fejfájásaimat, a spinalis stenosis okozta fájdalmat a jobb csípőmben és a térdem gyulladását.

Viszont, amikor egy szakorvos által is diagnosztizálták a meniscus szakadást (porcleválást) már csak egyre nehezebben tudtam lemenni a lépcsőn. S noha a csípő és térdfájdalmak nappal nem jelentkeztek, éjszaka nem tudtam aludni a fájdalom miatt, amikor az oldalamra fordultam alvás közben.

Ez már eléggé idegesített, mert képtelen voltam egész éjjel a hátamon feküdni. Az első felragasztott PowerStrip nem hozta meg a remélt sikert és eléggé szkeptikus voltam.

Néhány nap szünet után ismét alkalmaztam a megszokott gyógyszereimet.

Mivel soha nem adom fel egykönnyen, néhány nappal később újra felragasztottam a tapaszt és akkor már végig tudtam aludni az éjszakát fájdalmak nélkül. Ráadásul nappal sem jelentkeztek a lépcsőn a problémák és sokkal több energiám volt, pont úgy, ahogy azt kívántam és reméltem.

Ezen kívül két héten belül két utazást is tettem autóban (kb. 300 illetve 450 kilométeres távokon), teljes erőbedobással, anélkül, hogy elfáradtam volna. Ez már egyértelműen megmutatja nekem, hogy sokkal jobb az állóképességem, amióta a PowerStripet alkalmazom.

Ha most valaki azt gondolja: hát azért ez a 450 kilométer az autóban nem valami különleges, neki is sikerül, akkor el kell mondanom, hogy 1937-ben születtem és bizony nagyon boldog vagyok, hogy ezt most már nehézségek nélkül abszolválni tudom.

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.